Kodály nemzete vagyunk – ezért a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Tudják ezt a tudósok is, ezért azt mondják, hogy a klasszikus zenék hallgatása már magzati korban pozitív hatással van a babára, sőt, később a terhesség során hallgatott zenék akár meg is nyugtathatják a kicsit. Ezen az ötleten elindulva alkotta meg a designer Kucsera Péter és a Geppetto Stúdió a Pocakzene mp3 lejátszót, amellyel idén elnyerték a Magyar Formatervezési Díjat is. Maga a termék nem egyedülálló, hiszen a kismamák számára rengeteg hasonló cucc készült, de a termék különlegessége a minden eddiginél praktikusabb és tetszetős megoldás, amivel a designer előrukkolt. A lényeg ráadásul a baba és a mama közös zenei élménye – vagyis ami a lejátszóban szól, azt „hallgatják” mindketten.

A Pocakzene készülék valóban nagyon egyszerű, és egyszerűségében szép. Egy korong alakú mp3 lejátszót kell a hasra helyezni, majd egy karikával rögzíteni a trikóhoz-blúzhoz, így gyakorlatilag észrevétlen marad a ruha alatt. A lejátszási lista alapból klasszikus zenét tartalmaz, mivel a kutatások szerint ez a fajta muzsika van a legjobb hatással a babára, de az anyuka tölthet rá más típusú számokat is – igaz, ez esetben a gyerek kimarad az élményből.

A terméket elsősorban az amerikai piacra szánják – halkan jegyzem meg, nem ok nélkül. Mert valóban szép, és minden bizonnyal van is abban valami, amit mondanak, de nekem megint egy „hogyan húzzunk le még többet a kismamákról” érzetem van. Idealista elsőterheseknek ideális, meg aki komolyzene-rajongó, de nekem formatervezési díj ide, vagy oda, maradunk inkább az ingyenes Petőfi Rádiónál.

A formatervezési díjas termékek (amelyek között jópár tényleg korszakalkotó találmány is van) a Néprajzi Múzeumban tekinthetőek meg.

Ezer éve készülök erről írni, mert agyrém. De tényleg.

Két poronty közt 22 hónap van és mivel a kicsi 8 hónaposan már konstans üvöltéssel jutalmazta, ha be merészeltük tenni az autóba, így gondoltuk nosza neki, gyerekülésprojekt 2.0. Start!

Elsőre egyszerúnek tűnt a feladat. Kicsi megkapja Nagy ülését, ő meg újat, következő kategóriásat, 15-36kg kategória. Ki is néztem vagy 5 márkát a már korábban is említett testberichte.de, valamint az ADAC tesztoldala alapján. Első helyen a Cybex Solutions állt, így elmentünk a legközelebbi Brendonba felmérni a terepet. Sima ügy.

Há-hááá, amíg Nagyot bele nem akartuk tenni az ülésbe, amikor is a 3 pontos övtől heveny sikítófrászt kapott. Ráadásnak kiderült, hogy annyira még nem is jó neki az ilyen megoldás, mert nem elég magas hozzá. Továbbá ebből simán kibújik és kettőfél évesen még nem nagyon lehet csak észérvekkel helybenmaradásra bírni és végül pedig az 5 pontos öv még akkor is biztosabbnak tűnik, mint a "felnőtt" verzió.

Oké, gondoltuk, akkor vegyünk Kicsinek egy 9-36kg-os valamit és majd ha Nagy kinőtte a mostanit (ami még 18 kg-ig üzemképes), akkor beruházunk, ha kell még egyátalán. Következő bukta, az ilyen tágabb kategóriájú ülések mind igen gyengén muzsikálnak a teszteken 1-2 kivételtől eltekintve.

Egyik ilyen kivétel a Cybex Pallas, aminek egyedi megoldása a 3 pontos gyerek előtti elvezetése egy párnában, melynek célja a kölök előrebukásának tompítása. Irtó jó teszteredmények, látványos animációval támogatott marketing, kipróbálva szörnyen unszimpatikus megoldás. Mert ez a lefejelődolog nem kiegészítés az 5 pontos öv mellé, hanem ez maga a szerkezet, ami helyéntartja a gyereket, aki így pl a kezeit abszolute nem tudja használni. Sztem.

Másik kivétel (és végül a befutónk) A Concorde Trimax-a, ami azért 9-36kg-os kategória (és ADAC győztes valameylyik évben), mert amikor váltani kell (és elhagyni az ötpontos rendszert), akkor kell venni egy új hátlapot. Mi ebben a jó? Annyi csak, hogy a baby-outletben ez a cucc 25-29e között mozog, majd az új hátlap lesz egy újabb 20e körüli tétel (vagy vesz az ember egy másik, nagyobb kategóriásat, amik már nem annyira drágák, mint a kisebb gyerekeknek valók). Gobdoltunk arra is, hogy egy újabb Römer Britaxba is beruházunk - amivel nagyon elégedettek voltunk - de az úgy 60e körül muzsikál és a Nagy úgy egy éven belül valszeg kinőné a sajátját. Persze kinövi majd a Concorde-ot is, de harmadannyiért ;)

Aki belekezd a gyereküléstidenekem! vesszőfutásba, legyen nagyon felkészült, mert az eladók sajnos sehol sem voltak maximálisan azok. A tesztoldalak szerintem elég jó alapot adnak (ha valaki nem tud németük, elég a pontozást néznie. Figyelem! Az 1,0 a legjobb, nem az 5,0). Érdemes összeírni a megnézendő fajtákat, elmenni a Brendonba - ahol nagy a választék és kipróbálni. Utána, ha vannak befutójelöltek lehet alternatív megoldásokat keresni. Mi egy nagykereskedőtől vettük a Römert, aki akkor még olcsótt volt és a neten leltünk rá, lehetett alkudni az árból, vagy drágább huzattal elvinni, ha jól dumáltunk ;) Használt ülést venni szerintem kockázatos, de ha mégis úgy tesz az ember, akkor le kell venni a huzatot és alaposan átbogarászni, hogy mindenhol ép-e a hungarosel meg a műanyag rész. A baby-outletben is elég jó áron futnak ezek, pláne ha nem trendi darabokkal is beérjük.

Végezetül itt egy cikk, aki a gyerekülés forgalmazókat vette górcső alá a teljesség igénye nélkül.

A digitális fotógépek világában már nem kell aggódni a kattintásszám miatt, így ha van olyan gépünk, amit nem sajnálunk annyira, érdemes a gyerek kezébe nyomni, had lövöldözzön vele. Az én kettőfélévesem már biztos kézzel kezeli az elsütőgombot és már többször nem lóg bene az ujja a képbe, mint ahány bőrszínű homályos kitakarást ábrázoló fotó készült. Élvezi, ahogy villog a vaku - mi mondjuk kevésbé, amikor 5 centire az arcunktól teszi mindezt.

A fotókat visszanézve nagyon jól szórakoztunk. Egyrészt teljesen új nézőpontból láthattuk viszont a világunkat és a szomáinkat (nem is biztos, hogy egyből felismertük mi hol készült), másrészt soha őszintébb fotók még nem készültek rólunk. Mert ki figyel oda egy kis törpe kattogtatására? Nos érdemes, mert az eredmény mindenképpen vicces lesz :D

Bölcsésztanár itt járt és ajánlja figyelmünkbe :)

A Budapest-Komárom útvonalon fekvő, autópályán 1 óra alatt megközelíthető Tatára mindenképpen érdemes bekukkantani akár egy napra is. Nem véletlen, hogy a vizek városának nevezik, mert az Által-ér keresztbe-kasul szeli az egész várost, táplálja a tavakat, a vár körüli vizesárkot, és a helyi patakokat. Csodálatos zöld, tiszta a vize.

A város két tava közül az Öreg-tó a fő attrakció, mert szépen körül lehet sétálni. Kánikulában fürdeni is szoktak benne, de főleg horgászatra használják. Partján fekszik az angolkert, ahol a műromok, a platános, és a kis gyalogösvények vonzzák a szemet és a lábat. És persze a tatai vár, amit nagyon szépen helyrehoztak: működik benne a fél óra alatt körbejárható múzeum, teraszán pedig egy kávézó, ahonnan látni az egész tavat.

Kb. kétóránként jár körbe az egész városban a kisvonat, amit kisgyerekekkel kifejezetten érdemes kipróbálni, mert így különösebb erőfeszítés nélkül szépen meg lehet nézni az egész várost, és akkor még marad idő a hajókázásra is: az Öreg-tavon az Ajtony nevű kishajó viszi körbe az utasokat húszpercenként.
Tavasztól őszig rengeteg program várja a turistákat: májusban a Patara, amikor történelmi fesztivál keretében törökök ostromolják a várat (persze nem tudják bevenni), júniusban a Tatai Sokadalom és a Víz-Zene-Virág fesztivál, augusztusban a  Porcinkula nevű búcsú és a Barokk fesztivál, októberben az Öreg-tó vizét leengedik és a halakat lehalásszák, ez a Tavi Nagyhalászat halászlé-főzéssel meg miegymással, illetve novemberben a Vadlúd Sokadalom.

Azt hiszem, Tata is ugyanolyan jó kis hétvégi program, mint az összes magyar ékszerdoboz-városka. Nekünk azért volt különleges, mert a keresztapámék laknak ott, és én utoljára 25 éve voltam náluk. Két kicsi gyerekkel még nyűg se volt ide-oda menni, mert egyszerűen olyan sok érdekesség volt, hogy teljesen lekötötte őket, délutáni alvás nélkül is jól kibírták.

Rossz időben a Balaton-felvidék ezeregy programot kínál. Mi olyan programot kerestünk, ami 2 évestől 99 évesig élvezhető, nem túl hosszú és nem kell érte túl messzire menni, mivel azt sem szeretjük, ha a gyerek aztán a babakocsiban, vagy az autóban kénytelen aludni. Olyankor ugyanis nem piheni ki magát rendesen, aminek persze mi látjuk kárát…

Zánkáról szerencsére egy csomó célpont karnyújtásnyira fekszik, úgyhogy mi a tapolcai tavasbarlangot vettük célba. Tapolca amúgy is egy gyönyörű kisváros simán begyalogolható belvárossal, külön öröm pedig, hogy a Lányunk oda van a barlangokért (miért? senki sem érti).

A barlanghoz jól elnavigálnak a táblák, a parkolásért természetesen minden nap csengetni kell, de korán reggel érkezvén parkolóhely még dögivel volt. Rossz idő lévén számítottunk rá, hogy az egész Balaton itt lesz majd, ez reggel még ok volt, de amikor indultunk haza, már tényleg tömeg volt. Ennek igazából a csónakoknál volt jelentősége.

A tavasbarlangban ugyanis az az érdekesség, hogy a föld alatti járatokon végig lehet csónakázni. Ez benne van az 1000 Ft-os fejenkénti belépőben, sőt, tulajdonképpen ez a lényeg az egészben. A gyalog bejárható rész ugyanis alig nagyobb egy panellakásnál. Persze, az is érdekes, de csónakázni 20 méter mélyen kristálytiszta vizű tavacskán azért mégiscsak nagyobb kunszt.

A csónakra elég sokat kellett várni, úgyhogy képzelem, mi lehetett azoknak, akik 11 körül érkeztek: akkor a sor ugyanis már az utcán állt. Kicsit tartottam a borulástól, mert mentőmellényt persze nem adnak, de a csónak olyan stabilnak bizonyult, hogy ez végül is nem zavart egyáltalán. Evezni nem nagyon kell, mert gyakran csak akkor a járat, hogy kézzel elérhető a barlangfal, sőt, van, ahol lehajolva, evezőt behúzva fértünk csak el. Maga a csónakkal bejárható rész sem túl hosszú, viszont nagyon szép. Kicsit zavaró volt, hogy előttünk-mögöttünk is csónakáztak, de ugye rossz időben nagy a tömeg.

A kb. 1-1,5 órás program után pedig begyalogoltunk a Malom-tóhoz, ami szintén nagyon szép, és mellette egy jó kis játszótér is található. Délelőtti programnak ideális – persze hazafelé a gyerek elaludt a kocsiban.

Annyira sűrű volt eddig a nyár, hogy még egyetlen hétvégét sem tudtunk hármasban tölteni, és mivel a munka-bölcsi-kánikula kombó igencsak kikészítette az idegeinket, alig vártuk már mindhárman, hogy egy rövid hétvégét töltsünk a Balatonnál.

Ha Balaton, akkor északi part. Ha északi part, és gyerek, akkor Zánka. Hogy miért? Mert pár éve voltam ott, és egész kulturáltan néz ki az egykori úttörőtábor, az árak pedig barátiak. Csak sajnos két dolgot nem vettünk figyelembe: a hétvégi lovas-fesztivált és az emiatti teltházat, illetve az időjárást, ami jó magyar szokás szerint kicseszett velünk.

Nagy általánosságban a Zánkai Gyermeküdülő családdal is ideális helyszín a nyaralásra. Maga a létesítmény –annak, aki nem táborozott ott gyerekkorában- óriási parkosított területen fekszik, saját, szépen rendbe tett és karban tartott hatalmas stranddal, ahol van pancsoló, és a mélyvíz is csak 1,5 m. Rengeteg fa, homokozó, játszótér, gyerekzsivaj és móka-kacagás, kis retró hangulattal fűszerezve, de annak, akik szép emlékeket őriznek a nyolcvanas évek végéről, még jól is eshet ez a fajta feeling.

A mi problémánk – az időjáráson túl – a szállás volt. Eredetileg ugyanis egy másik időpontban mentünk volna, az ún. téli-lakba, amit nemrég újítottak fel. Sajnos a lány lebetegedett arra a hétvégére, így eltoltuk a nyaralást, erre a bizonyos fogathajtós-teltházas hétvégére, amikor is a téli-lakok már nem voltak szabadok, így a nyári lakok egyikében kaptunk helyet… hát ez az a bizonyos gyerektábor-részleg, a férjem szerint ő 20 éve épp ugyanebben az épületben, ami épp ugyanígy nézett ki, táborozott. Igaz, mi most a „tanári” szobát kaptuk, ami annyival jobb volt a „sima” gyerekrésznél, hogy két ágy volt benne, meg tusoló és WC, de ez volt aztán az instant 80-as évek… gyerekkorom legszebb nyara, igaz, ezt valahogy kihagytam volna. Mondjuk, tiszta volt, és olcsó, a gyereket meg marhára nem zavarta a dolog, ő vígan motorozott fel-alá a parkban. Egyébként kibírható lett volna a dolog, csak az esti ricsajozást viseltük mi, vén kecskék rosszul, úgyhogy hisztis tanítónéni módjára le is teremtettem pár óbégató tinit. Rendesek voltak, mert elhúzták a csíkot…

A helyszín egyébként gyerekkel elég sok programot kínál. Már említettem a játszóteret és a motorozási lehetőséget (ha visztek motrot, persze), de lehet kerékpárt bérelni, és mondanom sem kell, hogy a Thomas-os vidámparki kisvonat micsoda mennyei boldogság egy kétévesnek. Az állandó hadi-jármű kiállítás is érdekes volt, igaz, inkább apának. A rossz idő miatt strandolni csak egyszer tudtunk, a víz egyébként elsőrendű volt, de a többi napon kirándultunk – én nem is emlékeztem, hogy ilyen szép a Balaton-felvidék.

Kicsit félresikerült hétvégénk után úgy döntöttünk, hogy idén nyáron még egyszer eljövünk, jobb időben és jobb szállást választva, mert gyerekkel egyébként ideális a helyszín. Tehát kis pénzből kicsit retró, de azért ha belegondolok, azért anno micsoda nagy beruházás volt létrehozni ezt az üdölőkomplexumot, ami minden bizonnyal rengeteg gyereknek tette lehetővé a balatoni nyaralást. Ma már ilyen beruházások nincsenek, ami azért igazán kár.

Végül integettünk a Zánkamanónak egy „viszlátot”, aki –a nagy szél miatt- visszaintegetett…

Linus meséje:

Egyszer volt, hol nem volt (gondoljátok hozzá az Óperenciást, meg az Üveghegyet stb.), volt egyszer egy nő, meg egy férfi, akiket egy szőke boszorkány bemutatott egymásnak. Miután megismerkedtek, szerelmesek lettek egymásba. Mivel együtt akarták leélni az életüket, összeházasodtak. Néhány esztendő múlva pedig -mit ad Isten (és tényleg adta!)- gyermekeik születtek: egy, kettő….és nem több. Bár Apa és Anya (ekkor már így hívták őket) többet szeretett volna, de egy gonosz Úr, akinek Pénz volt a neve, hirtelen útjukat állta. A kis család egy napon arra ébredt, hogy az esztendőkkel ezelőtt gondosan kitervelt családi költségvetésük bizony hibádzik. Hiába dolgoztak, hiába osztottak, hiába szoroztak, hiába spóroltak, hiába akartak, Pénz Úr udvartartása (Hitel Nagyúr, Rezsike, Kocsiffy, Élelemhölgy és a többiek)mind elvitte tőlük, ami nekik járt. Apa éjt nappallá téve dolgozott, próbált többet kérni Főnök bácsitól, de nem kapott, mert Főnök bácsit is támadta Pénz Úr. Anya otthon voltk is csemetéikkel, és hiába próbált szerencsét az ő régi Főnök bácsijainál, azok bizony csak rázták a fejüket: A Válság Szörny legyőzte őket is. Nem a maguk urai többé. Nem tudnak otthoni munkát/kenyeret adni Anyának. Az egyik főnök bácsi még tetejébe ki is adta Anya útját:”Menj, ide többé vissza nem térhetsz!” Anya és Apa nagyon szomorú lett…már azt ismegbánták, hogy nem királykisasszonynak, királyfinak, vagy éppen rablónak születtek…Nélkülözésben teltek- múltak a hetek, mígnem egyszer …….

Már többször foglalkoztunk Bartos Erika munkásságával itt a Próba-babákon, és most is az ő egyik könyve kerül terítékre. Bár én mindig kicsit felemás érzésekkel veszem kezembe a könyveit, mert mint írtam is, tulajdonképpen semmi extra a dolog, csak neki jutott először eszébe ez az egész, de az azért kétségtelen, hogy mára Bartos Erika a hazai gyermekirodalom meghatározó alakjává nőtte ki magát. Bár saját bevallása szerint az Anna, Peti, Gergő könyveket nem folytatja, a többi sorozaton még van mit tupírozni.

A Bárányfelhők című verseskönyvéről meglehetősen jó kritikát olvastam a múltkor a Porontyon, úgyhogy én is megvettem. Kíváncsi voltam, hogy a kétéves Lányom –aki egyébként nagyon szereti a verseket- hogyan fogadja majd Bartos Erikáét… eddig azért leginkább csak olyan nagy költők, mint Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor vagy Gazdag Erzsi művei kerültek nálunk porondra, illetve nyilván a népköltészet példányai közül szemezgettünk, Bartos Erikát pedig ebbe a körbe azért én még nem sorolom be.

Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a kötet legtöbb verse nagyon aranyos, egy-kettő pedig kifejezetten jó. Még egy kétéves számára is abszolút élvezhetőek a versek nagy része, különösen úgy, hogy a rajzok játékosak, önmagukban is érdekesek, kifejezőek. A vers-kép összhangban a Hernyó c. a kedvencem (kedvencünk), ami szerintem kifejezetten a picurkáknak jó móka, a hernyókat ugyanis a szöveg alapján meg lehet keresni a fán. Az is tetszett, hogy a legtöbb igazi nagyvárosi vers, villamos, troli, locsolóautó és busz főszereplőkkel. Voltak olyan versek is, amit én kicsit erőltetettnek éreztem, a Rózsavirág pedig nekem nem illik bele a körbe: tudom én, hogy ez valószínűleg felnőtteknek szól, de ha így van, akkor mit keres egy gyerekversek kötetben. Ha tényleg felnőtteknek szól, akkor kicsit népköltészeti –már-már klisé-szerű- a szimbólum benne… no mindegy, ezt a verset megtartottam magamnak.

Összességében viszont kellemes csalódás volt a kötet – és bár a többi verseskönyve kifejezetten óvodásoknak íródott, azért lehet, hogy beruházunk még egyre.

Minden bizonnyal egy baba-mama blogon nagy felháborodást vált ki egy olyan nézőpont, miszerint a 30-40-es magyar lakosságnak van egy olyan (én azért remélem, hogy igen szűk) része, aki köszöni szépen, de inkább választja a kényelmes kis egoista (ők mondták, én csak citálom) életét, mintsem hogy lecserélje azt kakis pelenkákra meg sikítozó, rohangáló törpékre…

Az a baj, hogy nem csak, hogy nehéz, de szinte lehetetlen elmagyarázni valakinek, aki nem vágyik gyerekre, hogy mekkora boldogság reprodukálni magadat… de ha az önfeláldozás oldaláról közelítjük meg a témát, pusztán gazdasági szemszögből, akkor nem az én gyerekem lesz-e az, aki majdan ezt a generációt el fogja tartani? Mert ha így vesszük, akkor én most beáldozom a karrierem és a kényelmes életemet azért, hogy neki legyen nyugdíja. Ilyen szempontból viszont igen is lehet véleményem az önzőségükről.

Mindenesetre tény, hogy fogy a magyar, állítólag nagyon hamarosan 10millió alatt leszünk. És ebben nem kell a nemzetvédő felhangot keresni, de azzal tisztában kell lennie mindenkinek, hogy ennek a társadalmi-gazdasági következmények igen is beláthatóak. Egy biztos csak: a változás, ami minden bizonnyal nem mindenkinek fog tetszeni. Akkor viszont már késő lesz azt mondani, hogy „hát igen, de én akkoriban inkább utazgattam gyerek helyett.”

A gondolatindító cikk itt van az index.hu-n.

Ritkán volt mostanában lehetőségünk elutazni akárhova is, munka meg a konyha átalakítás betett – ezért is örültem duplán a barátnőm esküvőjének, amit vidéken tartottak meg. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a férje angol, és a vendégsereg tetemes része külföldről érkezett, emiatt is kerestek egy olyan helyet, ami elég magyaros és elég kulturált. A kerekegyházi Varga tanya azt hiszem, minden szempontból ideális volt a rendezvényre, de magyarként szerintem egy mezei nyaralásra is ideális helyszín.

Mert a helyszín a nagy magyar Puszta, annak is egy eldugott szeglete, amit amúgy baromi nehéz megtalálni. A GPS elvisz a francba, a google is összevissza irányít, de aki abszolválja ezt a feladatot, garantáltan ki tud majd kapcsolódni. Mondjuk, mi majdnem elváltunk, mire odaértünk…

A tanya, vagyis a hotel óriási, szépen parkosított területen fekszik, hagyományos stílusban felhúzott/felújított épületekkel. Aki nagyobb társasággal érkezik, annak érdemes apartmanházat bérelni, ahol 6-8 ember is kényelmesen elfér. Az épületek fűthetőek (erre – groteszk, de így van- nekünk szükségünk volt), és egyszerűen, de szépen be vannak rendezve. Ágynemű, törölköző természetesen van, más nem nagyon… de tulajdonképpen nem is kell.

Ami nekem nagyon tetszett, az az volt, hogy a gyereket kicsaptuk a kertbe, ami minden apartmanhoz jár, aki aztán szaladgált megállás nélkül, és sikongatott – és persze nem zavart senkit. A másik felbecsülhetetlen érték a csönd volt – ezt ugye, nem kell magyarázni. Jó időben egyébként millió-egy kikapcsolódási lehetőség van: medence, szauna, lovaglás, séta, röplabda, kalandpark és a Puszta-program – mi ezekből semmit sem csináltunk, mert ugye mulatni mentünk, de azért azt jó tudni, hogy mindennek megkérik az árát.

Nézelődni viszont ingyen lehet, és mi tagadás, a szürkemarha még nekem is nagy élmény volt (én nem tudtam, hogy ezek ilyen böhöm nagy állatok!). A személyzet kedves, még akkor sem néztek (előttünk) csúnyán, amikor a lagziban a 329. kört lefutó lányom folyton láb alatt volt a vacsora kihordása közben. Megemlítem még a fenomenális cigányzenészeket, akik a tanyához tartoznak, és szolgáltatták a vacsora alatt a magyarzenét – amit én nem különösebben kedvelek, de ezek tényleg tudtak játszani.

Összefoglalva a hely tipikusan, turistásan magyaros, de azért nem giccses. Magyar viszonylatban azért nem annyira olcsó, és bizonyára több lesz a német szó, ha odalátogattok, de egy biztos: itt a gyerek miatt nem kell aggódni, amíg látótávolságon belül van.

bölcsésztanár "élménye"

Lelkiismeretes asszonyként évente-kétévente felkeresek egy nőgyógyászati rendelőt, hogy szűrjenek engem is méhnyakrák megelőzése végett.

Most a kerületi rendelőintézetbe mentem, ahol egy ötperces rutinvizsgálat és mintavétel után kb. még öt percet "pazarolt" rám a különben nagyon kedves, fiatal orvos.Megkérdezte, hogy mivel védekezünk. Mondtam, semmivel. Aztán hogy tervezünk-e mostanában gyereket. Erre nem nagyon tudtam mit mondani, hisz ez életemlegnagyobb dilemmája momentán. Azt feleltem, "olyasmi". Kérdezte, hogy szedek-e valamilyen vitamint. Itt kezdett gyanússá válni a dolog. Még szinte fel sem öltöztem, mikor szembetaláltammagam egy gyógyszergyár szórólapjával. Egy kismamáknak szánt vitamint reklámozott, amit ajánlatos a foganás előtt elkezdeni szedni. A doki jól begyakorlott mozdulatokkal karikázgatott fontosabbnálfontosabb szempontokat, amiket már kb. kétezerszer hallottam. Szerintem jól járt, hogy nem mondtam semmit a meglepetéstől, mert ha megtettem volna, megkérdeztem volna, hogy jutalékot kap-e ezért atevékenységért, vagy csak piros pontokat? Vagy hogy ajánlott-e valami extra juttatást neki az orvoslátogató? Vagy csak túl meggyőzően adta elő neki, hogy ez társadalmi misszió? Nem tudom, de az egész helyzet nagyon ellenszenves lett pillanatok alatt. Hogy már megint fogyasztó és célcsoport lettem, pedig csak szűrésre mentem egy állami intézménybe.

levélben kaptuk, köszönet szedinának, aki még szitntén nem próbálta. Aki ismeri és bevált, írjon!

Régi Őrségi (az Őrségben élünk, rengeteg kullanccsal,de itt senki nem fél...már hozzánk tartoznak!) kullancs eltávolítási technikát szertnék Önökkel megosztani!
A belénkfúródott kullancsot minden erőszak nélkül egy szál gyufával könnyedén eltávolíthatjuk!Nyálazzuk meg a gyufa fejét,majd közvetlenül a kullancs teste mellett lassan körözzünk, mintha kenegetnénk.A kullancs pár másodperc múlva átmászik a gyufára-mert nagyon szereti a foszforos illatot, képes elhagyni miatta a tesünket! Lehet, ez nem tudományos eltávolítás, de a lehető   legemberségesebb, és biztosan mindig sikeres, sőt a kullancs feje még véletlenül sem marad bennünk!Itt az Őrségben ez jó paraszti tapasztalat útján terjedő módszer, nem is értem, hogy a média még hogyhogy nem csapott le rá!

PS: a média biztos azért marad távol, mert a gyufalobbi nem olyan erős, mint a kullancskiszedőkanálé :D

Szedina tollából:

Most már egy kicsit nyugodtabb vagyok, hiszen megtudtam, nem csak én küzdök ezzel a problémával. Nem eszik a fiam... Ez nem azt jelenti, hogy ezt meg azt nem kéri, hanem szó szerint nem eszik meg semmi főtt ételt! Az általa elfogyasztott ételek listája igencsak szegényes: virsli (de nem mindegy, milyen típus, aminek a héja kemény, azt öklendezés után ellöki magától!), túró rudi, ez bármilyen lehet a Pöttyös és a Milka vezetésével, néha puding és krémtúró, csigatészta, esetleg tejföllel, és néha bundáskenyér, és meleg étel gyanánt a sült krumli. Nagy előretörést jelentett a Boci sajt felbukkanása, mert megette katonákként, mára azonban a kenyér üresen ottmarad, csak a sajt tűnik el Benne...

Gyümölcs, zöldség nem fogy, kizárólag a Vitatigris körtés pürét hajlandó kiszippantani néha, ez uzsonnára nagy szám, és a csemege uborkát is megeszi, de csak a piacon, mikor Erzsi néni a kezébe adja a pult mögül... otthon rá sem néz... A választék napról-napra csökken, az elkeseredésem viszon pont így nő. Az sem fokozta a jókedvem, mikor szembesültem azzal a ténnyel, miszerint körülöttünk a szülei által "étvágytalannak" titulált kisgyermekek is gyönyörűen, változatosan táplálkoznak, méghozzá mérhető mennyiséget!!!

Egy tény vígasztal, súlya, magassága teljesen normális, és ami a legfontosabb, egészséges... Ki hallot már ilyet? A legnehezebb azonban ebben az esetben együtt élni a tudattal: nem tudom megadni a gyermekemnek mindazt, ami az egészséges táplálkozást jelenti! Hiszen még a csapból is az folyik, mit, mennyit, hogy kell ennie a Dednek ahhoz, hogy egészséges felnőtt legyen! Hogy kialakuljon Benne az igény a megfelelő táplálkozásra... Jelenleg szélmalomharcot vívok, leginkább a lelkiismeretemmel.

A neten sok cikket elolvastam erről a témáról, és mind azt írja, nem kell aggódni, mert a gyerek tudja, mit és mennyit kell ennie, és higgyük el, az oviban majd a "tömegvonzás" hatására jó evő válik Belőle... Valóban hallottam ilyen esetről, nem egyről, de mégsem bízom benne...No de a levegőtől felnőni?!  Pedig inni sem adok Neki, csak vizet, néha gyümölcsteát, de azt is főleg nyáron, pici sóval, hogy ki ne száradjon. A másik tény, ami egyenlőre tartja bennem a lelket, az nem más, mint a tudományos magyarázat: a vékony emberek sokkal egészségesebbek, mint elhízott társaik, és ha kiskorban nem rontjuk el Bennük, hogy tudják, mennyi étel elég Nekik, később is csak annyit esznek majd, amennyire szükségük van, így nem lesznek súly-, ebből adódóan egészségügyi poblémáik!

Hogy mégsem nézzem  tétlenül a "koplalalást", igyekszem multivitamin készítménnyel pótolni a hiányzó vitamin és ásványi anyag szükségleltet, ez a Cebion multivitamin szirup, amit szerencsére lelkesen fogyaszt (talán mert édes :-)))), és még mindig Junior babatejet iszunk, ami elég sokmindent fontos tápanyagot tartalmaz. Ha főzök, megkínálom mindennel, de sorra elutasítja ezeket, ráadásul ránézésre, kóstolás nélkül... Eddig gondolkoztam, mit főzzek, amit mindenki szeret, de már csak a "nagyoknak" főzök, és gondosan figyelek arra, legyen otthon megfelelő mennyiségű Boci sajt, krémtúró, virsli, tészta, rudi, bár ennek a fogyasztását napi egy darabra korlátozom szigorúan! És reménykedem, egyszer majd kedvet érez a többi étel megkóstolására... És higgyétek el, próbáltam az összes trükköt a tréfás tálalással, a megfelelő hőmérséklettel, játékkal a színnel, formával, de nem vált be! És tényleg vígasztal, hogy egészséges, okos, ügyes, és jól fejlődik!!!! Mivel a nagylányom, aki tényleg finnyás gyerek volt, nem okozott ilyen fejtörést, mert azért Ő rendesebben evett, komolyan kiakadtam ezen a helyzeten! A probléma egy betegséggel kezdődött közel két éve, amikor elkaptunk egy komoly hányós vírust, (majdnem a kórházban kötöttünk ki) és azóta csökkent így a táplálkozási kedve. Van, hogy kicsit jobban eszik, és belekóstól a húslevesbe, máskor a rizst is megeszi, de azután egy nátha következtében ismét nincs kedve enni, és a kevés, szegényes táplálkozása alaposan rögzül Benne, nehéz ismét kikerülni az egyhangúságból. Hát, így állunk. Ősszel ovi, bárcsak történne valami a közösség hatására, mert én már bevallom, beletörődtem a helyzetbe. És nincs annál szebb mondat, mint amikor szalad hozzám a kisfiam: "Anyuka, éhes vagyok!!!! " Talán az: "Nagyon szeretlek!"

Elnézését kérjük minden lelkes írónak, aki telebombázta a levelesládánkat. Nekilátok, feldolgozom, válaszolok, kiposztolom. Sajnálom :))

Find more videos like this on AdGabber

... gondolom, egy "valag" pénzért, de a reklám nekem tetszik :-)

„Elhatároztam magamat,
Megnövesztem a hasamat,
Baba lesz benne, kicsi gyermek,
Hej az utcán szépen néznek.
Baba lesz benne, kicsi csepp gyermek,
Hej az utcán szépen néznek.”

Amikor először lett kétcsíkos a teszt, bevallom, teljesen váratlanul ért a dolog, de abban a pillanatban valahogy félelem helyett teljesen természetesnek éreztem a dolgokat: mintha ez lenne a legegyszerűbb dolog a világon. Nő vagyok, és gyerekem lesz.

Sajnos az első terhességem vetéléssel végződött, de innentől kezdve teljesen tudatosan készültem a második babára, aki (ma már 2 éves) nemsokára beköltözött a pocakomba. 28 évesen szültem, épp, mint anyám engem. Ő akkor túlkorosnak számított – én viszont túl fiatalnak. A kórházban –kis túlzással- 2 korosztály volt: a tizen-huszonegykét évesek, és a (jóval?) harminc felettiek, rendszerint első babájukat váró/szülő nők. Vajon mikor érkezik el az idő?

Mert ez nem feltétlenül korfüggő, de azért bevallom, én szeretném látni a gyerekeim gyerekeit felnőni, szeretném, ha még aktívan részt tudnék vállalni a körülöttük lévő teendőkbe, és ha majd a dédunokáimat is látni fogom, akkor az biztos gyönyörű élmény lesz.

Amikor a Lányomat akartam, szerencsés voltam. 27 éves voltam, egészséges, normális életkörülmények, jó házasság valakivel, aki szintén gyereket akart. Volt egy szuper állásom, karrierem és kilátásaim – no és ez volt az, amiért a legtöbben a helyemben biztos nem vállaltak volna akkor gyereket. Volt kollégáim jelentős része persze azóta már befutotta a részemről nem bejárt ranglétrát…

Most, amikor a Lányom kétéves lett, és már egyáltalán nem olyan babás, megint felvetődik a kínzó kérdés: mikor legyen kistestvére? (Mert legyen!). Nem akartam nagy korkülönbséget, de sajnos a körülmények nem úgy alakultak, hogy be tudtuk volna vállalni egy másodikat. Most, amikor már talán tudnánk, újra itt a karrier kérdés (ugye senki ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy lehet karriert építeni úgy, hogy azt az anyai szerep és a gyerekek nem sínylik meg). Ellenérveket mindig lehet találni, de erősebb-e a biológiai parancs, mint a józan ész?

Nálatok hogy történt a dolog? Terveztétek a babá(ka)t, vagy „csak megtörtént”. És a második/harmadik/negyedik?

Marha viccesnek találtam anno, amikor egyszer valami szülinap vagy karácsony előtt az egyik hipermarket játékosztályán egy fülsüketítően zenélő játékgitárt akartunk a sógornőm egyik gyerekének megvenni... nem emlékszem, hogy mi lett a vége a dolognak, bár minden bizonnyal kaptak az unokahúgok olyasmiket, amiért a szüleik elküldtek minket a francba...

Persze, most, hogy nekünk is van gyerekünk, kamatostul kaphatjuk vissza a büntetést. És eddig még finoman megúsztuk, illetve legtöbb esetben magunkat szívattuk meg hangos, nagy energiaigényű és olyan ajándékokkal, amivel a gyerek lehetőleg nem tud egyedül eljátszani - de azért minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a csúcs eddig -a sógornőméktől kapott- sírós játékbaba volt.

A Lányomnak bár eddig is voltak babái, nem igazán játszott velük. Nem tudom, ez a babázás téma mikor kerül elő normálisan egy családban, gondolom, ha jön a kistesó, mindenesetre most megkapta ezt a babát, akit kreatívan "Tofi"-nak keresztelt el, és annak rendje-s-módja szerint félredobta a sarokba. Egészen addig mellőzte a társaságát, amíg balga anyja egy óvatlan pillanatban ki nem derítette, hogy Tofi beleiben van valami kütyü, amiben elem is van, csak bekapcsolásra vár... persze nem tudtam ellenállni a kíváncsiságomnak, és bekapcsoltam a babát, aki ebben a percben hangos és éles, és meglehetősen életű sírásba kezdett - amit addig nem is hagyott abba, amíg a szájába nem dugtuk a cumit. Ekkor cuppogott párat, és csend borult a kis házra...

Na ja. Jó is lett volna, de a gyerekem vérszemet kapott, kirántotta a cumit a bőgőmasina szájából, aki újra nyivákolni kezdett, és mivel a Lányom ezt marhára élvezte, még vagy ötezerszer eljátszottuk a cumi bedug-kihúz mókát. Azt most hagyjuk, hogy milyen pedagógia egy kétévest arra szocializálni, hogy a cumitól nem sír a baba, de nekem már kb. égnek állt a hajam Tofitól. A csúcs az volt, mikor a gyerek nem akarta odaadni azt a rühes cumit, hanem nyomta a kezembe Tofit, hogy "Anya, dajkáld meg! Énekelj neki! A nem születtem varázslónak...!"

Szerencsére Tofi cumi nélkül csak kb. 5 percig ordít, aztán elhallgat. No persze nem örökre, mert amint a cumi újra szájba be- és kikerül, kezdődik a móka előről.

Mindenesetre elmondhatom, hogy a Lányom azóta babázik. Elég kezdő-szinten, de ugye neki nincs kistestvére, hogy elleshesse a trükköket onnan. Ti pedig, ha ki akartok szúrni a szülőkkel, "nyávogós"-babát vigyetek ajándékba...

Nem vagyok egy nagy Facebook felhasználó, de minden blognak van már Facebook-os közössége, nehogymá' nekünk ne legyen.

Szóval tessék csatlakozni! (Ha nem baj, hogy arccal-névvel leszünk láthatóak...)

Szedinától:

Már régen nem írtam, mert a Ded lassan felnő, és én már csak sóvárgok  babaoltok láttán, hiszen kinőttünk belőle. Nagyos dolgok még akadhatnak, azokat szívesen megosztom Veletek, ha a szélvész gyermek ad néhány nyugodt percet... És íme: egy barátnőmtől kaptam ezt a címet, mert Ő is hasonló gonddal küzd, mint mi oly sokan: a gyermekünk hirtelen megnyúlva nem tud konfekcióméretű nadrágot hordani. Ami hosszban jó, az derékban biztos négy számmal bővebb, amit meg pont őssze lehet gombolni, az a lábszárát verdesi... Már néhány üzlet felfedezve ezt a problémát piacra dobott olyan nadrágot, melyet belülről egy pánttal és gombbal a megfelelő méretűre lehet állítani, de elenyésző a választék. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Egy Anyuka kitalált egy olyan övet, amelyet a nadrágra úgy lehet rögzíteni, hogy a slicc szabadon marad, nem gátolva a önállóan öltözködő gyermeket a ruhája le és felvételében, de az illető ruhadarab tökéletesen illeszkedni fog vékony testalkatára! A bővebb tájékoztatásért íme a honlapcím, itt minden pontosan le van írva, és még rendelni is lehet belőle!
Nekem nagyon tetszik, ötletes és egyszerű, mégis sokat segít a problémánkon!

P.S. : az nem baj, ha nem csak babás cuccokról van itt szó, nő a blog a kölkeinkkel ;)