2012. máj. 7. 11:08 - írta Vanesz

Pisze, Csöpi és Orrszi Porszi. Mint három barát egy népmesében. Sikerült három hónap alatt hármat megemésztenem ebből az alapvetően egyszerű szerkezetből. Minden alkalommal egy újfajtát vettem, így igazán van összehasonlítási alapom.

Az eszközök egyébként elég hasonlóak: harang alakú csatlakoztató porszívóhoz, szilikon cső, váladékgyűjtő/szívótartály és szívófej. A porszívó nagy erejét lecsökkenti, de akkora szívóerő még van benne, hogy az előtte sóoldattal fellazított váladékot kiszívja. Már, ha az ember képes lefogni a babát, aki - főleg a hangos porszívó miatt - össze-vissza dobálja magát.

És, hogy miért fogytak el nálam olyan gyorsan? Hát azért, mert bár nem sok, de mégis van benne törékeny - konkrétan:üveg - rész. Alapvetően nem vagyok béna, általában nem esnek ki a dolgok a kezemből, most azonban pont (!) azok a részek estek a járólapra, amiknek nem kellett volna. Mikor a másodikban is találtam üveg részt, tovább erősödött az orrszívós porszívó maffiáról kialakult összeesküvés-elméletem.

Mondjuk, hogy azért kellett (anno) üveg, mert azt jobban lehet kifőzéssel fertőtleníteni, de most már olyan szuper műanyagok vannak, amikből szintén lehet üveg hatású tárgyat előállítani és károsodás nélkül ki lehet főzni. Szóval akkor minek? És akkor rájöttem: pont azért, hogy legyen mit eltörni és újat kelljen venni. Az elhatalmasodó paranoiám akkor tetőzött igazán, mikor megláttam, hogy bizony a két különböző orrszívó (Pisze és Csöpi) üvegrészeit ugyanaz (!) az üvegtechnikus gyártja! Nem átalkodtak azt sem ráírni ezekre a dobozokra, hogy "Alkatrész rendelhető".

Sztoikus hangulatban álltam a gyógyszertárban, hogy a két törés után akkor most melyiket válasszam, mikor a gyógyszertáros egy harmadik típust, az Orrszi Porszit ajánlotta és azt állította, ebben sehol sincs üveg. Nem akartam elhinni, kibontattam vele a dobozt és tényleg. Nincs üveg, kétféle fejet adnak hozzá (baba korához, azaz orrcimpájához illeszkedve) és még egy kis tisztító kefe is van benne.

Ezzel ért véget a kálváriám. Legközelebb akkor írok erről, ha ebben is sikerül valamit megsemmisítenem. :)

(Slussz poén: bár nincs benne üveg, az Orrszi Porszit is ugyanaz az üvegtechnikus gyártja. Van itt lobbi, kéremszépen... :D)

2012. ápr. 29. 7:07 - írta T-eszter

Elmúlt már a gyerek kettő (na jó, három) éves? Akkor menjetek el vele állatmenhelyre!

A közhiedelemmel ellentétben még a zabálnivaló kiskutyák és kiscicák ellenére is haza lehet jönni üres kézzel, ellenben a simogatásnak, pátyolgatásnak is nagyon örülnek a kicsik. Természetesen minden alkalommal be kell tartani az állatotthon szabályait, nem utolsó sorban a saját biztonságunk érdekében. Hiába kicsi és cuki egy kutyus, attól még nem tudhatjuk, milyen hányatott sorsa volt, vagyis hogyan reagál az emberek (és a főleg a gyerekek hevesebb) közeledésére. Kérjük az ott dolgozók és önkéntesek segítségét!

4 éves gyerekkel már kutyasétáltatást is bevállalhatunk, aminek mindenhol nagyon örülnek, de figyeljünk rá, hogy a legtöbb lelkes sétáltató általában a megadott időszak elején érkezik, ami nagy tumultust jelenthet. Ilyenkor a menhelyen dolgozók kicsit zaklatottnak tűnhetnek, várjunk türelemmel, addig is érdemes szétnézni. Ne sértődjünk meg, ha nem foglalkoznak velünk, csak mindenki szaladgál a dolga után, ez a legtöbb helyen így megy. Leginkább hétvégén lehet nagy a tömeg!

Sokszínűség! Főleg a nagyobb menhelyeken az állatok széles arzenálját csodálhatjuk meg. Lovak, birkák, vietnámi csüngőhasú malac, őzike, mindenféle szárnyas és haszonállat. Én legutóbb egy akkora bikára csodálkoztam rá, hogy a mi kis zsebkendőkertünkben megfordulni sem tudna. De milyen fejet vágtak volna a szomszédok, ha reggel egy ekkora kérődzőre ébrednek :D

A nővényevőket etetni is lehet, de erre érdemes előre felkészülni: vigyünk magunkkal zöldséget, gyümölcsöt (alma, répa - egyszerűen beszerezhető és olcsó). Sokszor láttam, hogy száraz kenyérrel, keksszel is etetik a kiskutyákat, de én ezt személy szerint nagyon nem ajánlanám, mert ez nem nekik való táplálék.

Nyitvatartás: menhelyenként más és más lehet. Érdeklődjünk telefonon vagy a menhely honlapján. Ha pedig még örökbe is akarunk fogadni, akkor feltétlenül egyeztessünk időpontot, hogy legyen valaki, aki foglalkozni tud velünk. Majd minden menhelynek saját szabályzata van az örökbefogadás menetéről, jó ezzel is tisztában lenni.

Adományok: ha már ez úgyis egy ingyenes program, de szinte jobb, mint az állatkert, akár rá is szánhatunk egy elképzelt belépőjegynyi összeget és annak értékében vigyünk magunkkal a menhely számára fontos cuccokat. Itt is érdemes magánál a menhelynél érdeklődni. Van, akiket támogat egy vagy több kutyakajagyártó, így arra nincs szükségük, de lenne mondjuk igény kötszerre, vagy pokrócokra. Ha mégis ennivalót viszünk, akkor a minőséget és ne a mennyiséget helyezzük előtérbe, vagyis ne a madaras-occsót vegyük, ami szemre négyszer annyi, hanem inkább ugyanazért a pénzért kevesebbet, de minőségi táplálékot.

Mi már sokszor jártunk, sokféle menhelyen. Örülök, hogy a gyerekek nem félnek, sőt lelkesen rezonálnak szinte az összes állatra. Rettentően boldoggá teszi őket hogy simogathatnak, ölelhetnek, játszhatnak velük és erre a kis lelencek is hálásan reagálnak.

Szóval hajrá-hajrá! De ne feledjük, hogy olyan állatokkal kerülünk itt testközelbe, akiknek hányatott sorsát még a gondozók sem mindig ismerik pontosan. Mindig maradjunk a gyerek mellett és tanítsuk meg rá, hogy elszaladni (még ha meg is ijedt valamitől) tilos!

 

2012. ápr. 10. 17:40 - írta Vanesz

A március 14-i bejegyzés margójára:

Korábban én nem ismertem a pinata nevű játékot és érdekes vita bontakozott ki azzal kapcsolatban is, hogy jó-e, ha a gyerekek egy baseball ütővel - magyarosan pedig sodrófával - csapkodnak egy babazsúr keretein belül.

Ugyanakkor valóban csábító a sok apró ajándék lehetősége, amit imádhatnak a kis klambók és sokáig emlékeznének az eseményre.

Rábukkantam egy alternatív megoldásra, ami szerintem már mindenkinek megfelelő lehet (ha leszámítjuk a minimális sérülési lehetőségeket).

Az ajándékok, csoki-cukrok lufikban vannak elrejtve, amiket egy parafa táblára kell ragasztani. Nagyobb gyerekek darts-szal lőhetik ki a lufikat, kisebbek valami mással szúrhatják ki. :)

 

2012. ápr. 3. 16:32 - írta Vanesz

Mivel a legkisebb is számít, hát bevállaltam, megvettem. Az önfeláldozásom felett érzett meghatottságom annyira nagy volt, hogy az árát elfelejtettem megjegyezni, de gondolom, olcsó volt. :D

Az elvárásokhoz képest pozitívan csalódtam, bár korábban csak Pampers volt itthon, ezért egy masszív negatív hozzáállással indítottam.

1. Méret: Midi 3, 4-9 kg. A 6,5 kilós gyerekre probléma nélkül feladható, nem túl nagy, nem túl kicsi. 4 pont

2. Anyag: döbbenet, nejlon zacskó cellux fülekkel rögzítve! A belsejében csak úgy gazdaságosan helyeztek el egy nedvszívó sávot (kb. 5-8 cm), a legszélén már csak szimpla zacskó van. Ahogy ráraktam szegény gyerekre, lelki szemeimmel már láttam is, ahogy a párakedvelő baktériumok és gombák szaporodásnak indulnak. 2 pont

3. Derék és combrész: a combrész gumis, a derék egyáltalán nem. Emiatt a cserekor már mindig eláll a hasától a pelenka cuki mosolygó tengeri állatkákkal díszített teteje és össze-vissza gyűrődik. A rögzítő cellux nem ragadós végét néha elég nehéz megtalálni, viszont rögzíteni még nehezebb. Mivel kicsit sem rugalmas a derék rész, ezért amint az egyik oldalon megragad a cellux, az egész pelenkát áthúzza magával arra az oldalra, míg az ember a másik ragacsot keresi. Ha egyszer rögzítjük a ragasztószalagot, akkor viszont nincs mese, ott marad.  Az erejét jól kifejezi, hogy szinte minden kicsomagoláskor magával tépte az anyagot és egy nagy luk keletkezett a pelenka borításán. Az is probléma, hogy a derék rész fülei nagyon nagyok és mindenképp a comra gyűrődnek, nem a comb fölött kezdődnek. Hát ez 1 pont.

4. Nedvszívás: sok pisitől megduzzad a vatta rész és a szívóképessége is elég hiányos. Bár, ha óránként cseréljük - ahogy én most teszem, hogy mihamarabb elfogyjon :) - akkor nincs gond. Nagyobb adag után azonban szépen ott csillognak a bőrt kiáztató pisicseppecskék a popsin. 2 pont

5. Folyat-e? Nem! Egyetlen egyszer sem jött ki semmi, pedig még be sem vágott a gumi a combba. Esztétikai problémáim azért vannak, mivel a két szélen lévő zacskó réteg gusztustalanul átlátszik, így kibontás nélkül is tudjuk, ha volt kaki. 4 pont

6. Szag: valójában egy zárt zacskó nem ereszt szagot...amíg zárva van... Na jó, a kakit azért lehetett érezni. 5 pont

Egyéb: Jófajta zacskóhoz illően CSÖRÖG! De ez hasznos, mert a másik szobából is meghallom, ha mozog a baba, nem kell bébiőr! :)

A vége tehát gazdaságos 18 pont lett.

Ár/értéket számoljon az, aki ezek után megveszi! ;))

2012. ápr. 2. 11:31 - írta Tukri

Hogy közeledik az évad vége, gyorsan ajánlanék majd még néhány színházi előadást, hogy legyen időtök megnézni, ha kedvet kapnátok valamelyikhez.

Most ismét egy szülőknek szóló színházról írok... A társulatról annyit, hogy három fiatal színészből áll, akik meghívásra mennek "lakásra", hogy ott játszanak a házigazdának és vendégeinek. Érdemes böngészni a honlapjukat, ott videók is segítenek, hogyan kell elképzelni ezt az egészet.

http://ittvagyunk.blog.hu/

Mi még tavaly nyár elején néztük meg a Sirály című (Csehov nyomán)előadásukat nem egy lakásban, hanem egy főzőiskolában.Imádtuk. Szívem szerint én is meghívnám őket a Hedda Gabler-rel a lakásunkra, de férjem nem szeretné, és különben csak Budapesten vállalják a fellépést.Talán majd "betársulhatok" egyszer valaki lakásába nézőnek...

Csehov: Sirály

Úgy megszerettem őket…Komolyan....Őket,  hármukat, Dollár Papa Gyermekeit (Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás, Varga Balázs). És ez csak egyetlen dologtól lehet: akkor este nem néző voltam a színházukban, hanem barát, kolléga, pályatárs stb. Velük örültem, szomorkodtam a színészbüfében, a premier bulin, a castingon. Az első pillanattól kezdve bevontak a történetükbe, aktív részese lettem szerelmi háromszögük minden konfliktusának, művészi pályájuk kemény kihívásainak. Nekem, de velem játszottak. Folyamatos bizonytalanságban tartottak mindkét „felvonás” alatt.  Kiszámíthatatlanok voltak, és meglepőek. Sose tudtam, mi lesz a következő pillanatban. Amellett, hogy folyamatosan a történések részeseinek éreztük magunkat, gyakran közvetlenül is bevontak abba…de nem erőszakosan! (Például az egyik jelenetnél volt egy néző, aki megmondta Tamásnak, hogy ebben nem szeretne részt venni, és ő nem erőltette egy pillanatig sem.)

Az előadásról hirdetett ”helyspecifikus”-ságot az első részben nem értettem, mert szerintem számtalan helyszín megfelelt volna ennek a színpadi térnek, amit használtak. A második részben már sokkal jobban kihasználták a tér adta lehetőségeket.

És hol volt ebben az előadásban (vagy ahogy ők nevezik: színházi esemény) Csehov Sirálya?A helyén. A Trigorin-Kosztya-Nyina szerelmi háromszög szereplői, a csehovi történet alapja, kanavásza megjelent, sőt bizonyos monológok az eredeti szöveg alapján voltak hallhatóak, de a csehovi világból más nem is jött át…mert nem is kellett átjönnie. A szereplők saját, civil nevükön szólították egymást, és valóban arra koncentráltak, hogy magukról, mai, pályakezdő művészek világáról szóljon az előadás. Gondolom ebből fakadt az a változtatás is, hogy Kosztya öngyilkosság helyett gyilkosság áldozatává vált, és Trigorint is bántalmazták, ami az eredeti műben nem így van. Számomra ez abszolút a mai erőszakosság, brutalitás példája. Önhibáztatás, önmarcangolás helyett gyakrabban fordulnak az emberek mással szembeni erőszak alkalmazásához. Inkább megütünk valakit (szélsőségesebb esetben megölünk valakit), mint magunknak ártsunk, vagy belássuk tévedésünk…

Külön említést érdemel a zongorista, Csáki Tibor, aki mint „lakodalmas zenész” szívvel-lélekkel vett részt a produkcióban, és szórakoztatott minket az első részben.

És akkor most következzen a mindent leleplező, részletes leírás. Akik „szűz nézőként”szeretnék a jövő évadban megnézni az előadást, már ne olvassanak tovább!!!

Megérkeztünk a helyszínre (emlékeztetőül: ChefParade főzőiskola a Bécsi úton), ami számomra eleve egy ismeretlen, érdekes „világ” volt. Soha nem jártam még tankonyhában…mondjuk ezzel gondolom többen vagyunk így. Az alsó szinten kis bolttal egybekötött kávézó működik, illetve egy nagy, nyitott terem, ahol „tanszekrények”(így neveztem el a tűzhelyeket) sorakoznak. Az előadás az emeleten volt, egy teremben, melynek egyik fele asztalokból és székekből, másik fele szintén tanszekrényekből, hűtőkből, főzőpultból állt.  A falon rengeteg, jobbnál jobb gasztrofotó.

A színészek lejöttek értünk a kávézóban, ahol mi, nézők (kb. húszan) várakoztunk. Nagyon laza stílusban bemutatkoztak, és bemutatták a zenészt is. Mi elhelyezkedtünk az összetolt asztaloknál, ők feszültnek tűntek, és várakozónak. Majd közölték, hogy irtó ciki, de Emőke még nem érkezett meg, és ki van kapcsolva a mobilja. Bár abszolút számítottam ilyen „beugratásra”, Tamás annyira hitelesen adta elő magát, hogy ezt a szituációt az első öt percben totál bevettem. Aztán persze már gyanakodtam, és Emőke megjelenésekor rádöbbentem, negyed órája megy az előadás. Rövid szóváltás után elkezdődött a színház a színházban, elkezdték játszani a „darabot”, a fiatal író művét. Emőke maximálisan teátrális volt., a helyzet komikus és szórakoztató. Az előadás befuccsolása után heves vita kerekedett a három fiatal között a művészetről. Képviselték ők a „csak a régi kor, nagy öregek” művészetét elismerő művészpalántát, a butuska (nevezzük inkább egyszerű), de csinos, célratörő  kezdő színésznőt, az öntörvényű  fiatal írót. A vita oldásaként Emőke éneklésbe, mulatozásba kezdett, amikor is minket, nézőket is aktívan bevontak. (Konkrétan: a férjemet szemelte ki magának Emőke…elvitte táncolni.) A premier buli ivászattal, további tánccal és a mai kornak megfelelő szerelmi vallomással folytatódott, amiben megjelent a sirály is papírba csomagolt friss hús képében. Tamás bevallotta érzelmeit Emőkének, Balázs megpróbálta minél előbb felszedni Emőkét…szóval a hangulat tetőfokára hágott. Éppen vonatoztunk a lakodalmas zenére, amikor hirtelen egy hatalmas csattanást hallottunk. Mi, nézők egyből szétrebbentünk a zaj hallatán. Az történt, hogy Tamás elkapta Balázst, és fejét odavágta egy tanszekrényhez. Így ért végett az első rész. A megdöbbent nézősereg levonult a kávézóba, ahol pezsgővel kínáltak minket. Közben „megcsodálhattuk”a szétvert Balázst, amint eszméletlenül fekszik az alsó szint üvegtetején. És Balázs tényleg hosszú percekig türelmesen gondoskodott a „szórakoztatásunkról”. A pezsgőzés után a lépcsőházban várakoztattak minket, mert a második részre kettesével, vagy kisebb csoportokba engedtek csak be. Mivel mi a sor vége felé voltunk, elég időnk volt elbeszélgetni az előttünk álló párral, akikről kiderült, ők voltak az első lakásszínház házigazdái. Nyilván ez az ismerkedős fázis tudatosan volt beleszerkesztve az estébe, és nagyon jó, hogy így történt. Végre bemehettünk a terembe, ami némileg át volt rendezve. Egy tanszekrényen nagy lángon lobogott épp egy zacskós leves. Mint kiderült, mi egy castingra érkező színészek vagyunk. Tamás időközben „sikeres reklámforgatókönyv-író” lett, és most szereplőket válogat egy Kotányi leves reklámjához. Minimális instrukció után játszanunk kellett: ízlelgetni, szagolgatni, dicsérni a finom levest. És Tamás adta az öntelt, belefásult, örömmel alázó rendező szerepét. Miután mindenki újra a teremben volt, megérkezett a szereplőválogatásra Emőke is. Kínos, fájdalmas találkozásnak lehettünk tanúi, amiben megtudhattuk, mi történt a két fiatallal az elmúlt évek alatt. Miután Tamás porig alázta Emőkét, vetkőzésre szólította fel. Emőke természetesen ellenállt, aminek dulakodás lett a vége, majd egy gyilkosság. Emőke végleg leszámolt Tamással, majd kirohant. Zárójelenetként hirtelen előbukkant egy szekrényből az egy szál alsóra vetkőztetett, betapasztott szájú, megkötözött Balázs, és némely vergődés után kimenekült ő is a teremből. Döbbenten ültünk, és vártunk. Fogalmunk se volt, hogy most vége van az előadásnak, vagy jön még valami (magamban drukkoltam, hogy utóbbi verzió legyen). Vége volt sajnos…De a színészek is megdöbbentek.. Ők a mi reakciónktól…hogy vártunk még valamire. Később elmondták, ez volt a harmadik Sirály előadás, de eddig még sosem reagált a végére így a közönség.

Néhány fotó látható az előadásról, itt: http://indafoto.hu/ittvagyunk/siraly

2012. márc. 26. 7:50 - írta Vanesz

Bár az irodalmi értéke erősen megkérdőjelezhető és még humorosnak sem kifejezetten mondanám, mégis megosztok egy Facebookon keringő anekdotát. Ha csak egy percre megveregeti tőle minden anyuka a saját vállát, már ért valamit. :)

"A férj hazaér a munkából és a három gyermekét pizsamában találja a kertben, a sárban hemperegve játszanak, körülöttük üres kekszes dobozok, chipszes zacsik, üdítős dobozok mindenhol szanaszét. A feleség autójának az ajtaja tárva nyitva, csakúgy mint a kert bejárata, a kutyának nyoma sincs.

Amikor belép a házba még nagyobb rendetlenség fogadja. Egy csillár leszakadva törötten hever a földön, a szőnyeg a falhoz gyűrve. A nappaliban a tv teljes hangerővel üvölt és mindenhol szanaszéjjel ruhadarabok és játékok hevernek. A konyhában a mosogató dugig edényekkel, az asztalon és a tűzhelyen ételmaradékok, a hűtő ajtaja tárva nyitva, a kutyakaja szétszórva a földön, egy törött pohár az asztal alatt, kis kupac homok az ajtó mögött... Egyből rohan fel a lépcsőn (átgázolva a további játékokon,ruhadarabokon és egyéb akadályokon) aggódva keresi a feleségét, attól tartva, hogy valami baja esett.

A hálószoba felé vezető úton észreveszi, hogy a fürdőszoba ajtaja alatt ömlik ki a víz a folyosóra, bent csuromvíz minden, a WC papír legöngyölítve, borotvahab és fogkrém a tükörre kenve...
Most már rohan a hálószobába felkészülve a legrosszabbra.

És a feleségét ott találja az ágyban...édesen összekucorodva, egy könyvvel a kezében, aki észrevéve, hogy megjött, felnéz és mosolyogva megkérdi tőle:
- Szia drágám, hogy telt a napod?

A férj dühösen nézi:
- De mi a fene történt ma itt?

A feleség ártatlanul:
- Tudod mindennap, amikor hazajössz a munkából, meg szoktad kérdezni hogy
mi a fenét csinálok egész nap?

Férj még dühösebben:
- Persze,... ÉS!

Ekkor a feleség édesen rámosolyog:
- HÁT MA NEM CSINÁLTAM SEMMIT!"

2012. márc. 22. 12:59 - írta Tukri

Még valamikor októberben voltunk Lukácsházi Győző zenész, zenei műsorvezető Bonbon matinéján, Szentendrén, egy általános iskola színháztermében.

Prokofjev Péter és a farkas című mesejátékát adták elő. Nem tudom, nektek milyen emléketek van ezzel a zeneművel kapcsolatban, de nekem mindenképpen az énekórai zenehallgatások egyik „legsötétebb” hangulata jutott eszembe. Fogalmam sincs, miért…talán a tanárnő csak berakta a magnókazettát (hihihihi) a magnóba, elindította…és ennyi. Azt hiszem, nem értettem, mi ez mű, és miért van? Azért is, hogy kiköszörüljem ezt a csorbát, és természetesen, hogy a kisfiamnak zenei élményt biztosítsak, elhatároztam, hogy megismerjük Győző bácsit. Fogtam az akkor majdnem 4 éves fiamat, és elmentünk ezen a délelőttön az iskolába. Hatalmas gyerektömeg fogadott minket, ami fiamnak már önmagában nagyon tetszett.J

A karmester bemutatkozott, és a zenészeket is bemutatta. Elkezdett egy bevezetőnek szánt szöveget, ami szerintem irtó hosszúra sikerült. Nagyon elvitte az akkor még türelmes gyerekek figyelmét. Aztán bemutatkoztak a hangszerek, és azt is megmutatták, milyen szerepe lesz az egyes hangszereknek a műben. Ez nagyon érdekes volt/lehetett volna, ha a jó válaszért adott bonbon-osztogatás el nem vitte volna a figyelmet… Mondanom se kell, hogy a második kérdés után a több száz kisgyerek egyformán jól, és gyorsan válaszolt, szóval a bonbon-osztás teljes kudarcba fulladt….Na, de most jött a java!Győző bácsi elkezdte felolvasni a mesét egy hatalmas mesekönyvből, a hangszerek pedig megszólaltatták a szereplőket. Varázslatos volt ez a 25-30 perc! Ugye a mérce ismét porontyom volt, aki sokszor tátott szájjal figyelt, de legtöbbször teljesen átadta magát a zenének, történéseknek, és mimikával, gesztussal utánozta a zenészeket, a zenét.

Kisfiam azóta is gyakran emlegeti a koncertet, én megszerettem a művet, úgyhogy megyünk legközelebb is….

2012. márc. 14. 8:42 - írta Fel-mary

Nem voltunk eddig annyira sok szülinapi buliban (hja, istenem, nem túl népszerű a gyermek), de az azért tiszta sor, hogy manapság „attrakció” nélkül egy buli sem maradhat el. Ok, talán 3 éves korig még nem annyira gáz a helyzet, de ahogy beléptetjük magunkat a nemzeti nevelés valamelyik közintézményébe, bizony be kell látnunk, hogy nem elég meghívni, etetni-itatni a kölköket a szülinapon, de legalább annyit ildomos áldozni rájuk, mint amennyibe nekik fájt a mi gyerekünk…

És akkor ilyenkor kezdődhet az egymásra licitálás: játszóház, bohóc, arcfestés, vadabb esetekben rendezvényszervező… nos, ebbe a versenybe idén (sem) nem álltunk be, de mivel a lányunk Dóra, a felfedező rajongó, ami egy valamilyen délamerikai rajzfilmsorozat (amiben természetesen többször is van szülinapi-topik), így a buli kívánságlistájára rákerült az ún. pinata (ejtsd: pinyáta, csak úgy, magyarosan, jól megnyomva a ’t’-t a végén J)

Mi is az a pinata? Tudásomat rajzfilmekből szereztem, bár most meggugliztam, ott némileg bővebben ki van fejtve… Szóval ez a cucc egy papírmaséból készült, latin-amerikaiasan csilivili, színes, „itt egy lógó-ott egy izé” cucc, amit szét kell törni, szakítani, ütni ahhoz, hogy kipotyogjanak belőle a cukorkák, csokik, matrica (a lányom szerint) és egyéb apró ajándékok a buli résztvevőinek. Rajzfilmekben eddig csak ló-formájút láttam, úgyhogy sokáig azt hittem, hogy a pinata tulajdonképpen egy ló, de valójában akármi lehet – a gyermek nemes egyszerűséggel Hello Kitty pinatat akart (és kapott…).

Mert természetesen szerény kis latin országunkban is lecsaptak már erre a bulira, úgyhogy ezt a piaci rést sem én fogom betömni. A google nagyjából 4-5 oldalt sorol fel kapásból, ahol pinatát árulnak (természetesen előre gyártottat és megrendelésre készülőt is), úgyhogy az első – a beszerzés problémáját meg is oldottuk. A weboldal, ahonnan én rendeltem, sok információt tartalmaz amúgy magáról a pinataról. Az általunk rendelt Hello Kitty gömb villám sebességgel érkezett hozzánk, így már csak az volt a gond, hogy hova dugjuk a kb. 2 emberfej méretű izét. Meg hogy mivel töltsük meg. Maga a pinata nem volt annyira drága, de mivel egy tucat gyereknek kellett cukrot, csokit, nyalókát és természetesen matricát tenni a fejbe, így azért már szép kis ár jött ki a végére.

Igen, a buli fénypontja természetesen a pinata volt. Megtöltöttük, felakasztottuk – azt’ akkor most szét kellene verni… de mivel is? Mert ugye nálunk viszonylag ritka sport a baseball, így ütőnk nem volt – maradt a sodrófa, amit a 4 éves ünnepelt alig bírt el. De ez volt  a kisebbik baj, mert szegénykéim hiába püfölték egyesével a pinatát, annak meg sem kottyant a simogatás. Ráadásul 4 évesen a gyerekek nem tudnak annyira egymásra figyelni, így minden sodrófa-lendítésnél sikítottam egyet-kettőt, mert állandóan 1 centikre ment el valakinek a fejétől. Jól fog ez a hang mutatni a videón… Ja, és persze végül az egyik kislány nem úszta meg, remélem, nem nőtt nagy púpja. Emiatt amikor már kezdtek az agresszív indulatok elharapózni, és az a fránya Hello Kitty még mindig ott vigyorgott tele édességgel, akkor végül a gyerek apja leszakította a fél fejét, és kipotyogott belőle a minden. Ez már szép pillanat volt: az összes gyerek rávetette magát a csokikra, és most már azon bunyóztak, nem a sodrófán.

Szóval szerintem aranyos, jópofa, de ha rendeltek, akkor előtte gyúrjanak a srácok, és szerintem legyen 1-2 baseballütő is kéznél, mert a sodrófa – így visszagondolva – elég röhejes lehetett.

 

2012. márc. 9. 11:35 - írta Vanesz

Frissen él még bennem az első 2 hónap elkeseredettsége, ezért nagyon megérintett Lustanyu legutolsó posztja, amit a napokban történt gyermekbántalmazás (22 éves anya brutálisan megverte a 4 hetes kisbabáját) kapcsán írt.

A téma fontosságát jelzi, hogy több mint 200 komment érkezett és a legtöbbjük arról szól: igen, több napos kialvatlanság és folyamatos bőgés után nem ritka, hogy egy anya fejében megfordulnak olyan gondolatok, amitől később aztán a világ legszarabb anyukájának érzi magát...és a bűntudata akár hosszú évtizedekig megmarad miatta.

Aki még nem szült, azért, aki már szült, azért olvassa el:

http://www.lustanyu.hu/2012/03/nagy-off-nem-vicces-meg-csak-nem-is.html

2012. márc. 8. 15:39 - írta T-eszter

Nyilván nem találom fel a spanyol viaszt, ha ezt a játékot méltatom, de nekünk annyira bejött, hogy a blogban mindenképpen helyet érdemel.

A Java pofonegyszerű elven működik, vannak benne kicsi csöves elemek, amiket kicsi csapocskákkal lehet egymáshoz rögzíteni. Ezt kicsit tovább bonyolítják extra funkciójú darabokkal (pl kerék, közkitöltő lapocskák).

Kis füzetecskében tálalják mellé, hogy miket építsünk (mi szülők), mert a kölyköknek ilyen mankó nem kell. Fiam rábökött egy irdatlanul bonyolult kerekes-darus valamire, magabízva kijelentette: EZT fogom megépíteni, és voila! Készen is volt. Volt kereke, meg darurésze. Úgy nagyjából és mi örvendeztünk vala :)))

Az ára teljesen rendben van, vehetünk már 209 darabos készletet 2500 Ft-tól, és akár egy vödörnyi apró bizgerét gusztusos, zárható fedelű tárolóban 10.000-ért. Ez utóbbiban vannak extra dolgok is, de pl. túl kevés az egyszerűbb elem, mint a sima egyenes átkötő, vagy a sarokelem. Ahogy Márk mondja, miközben könyékig kotorászik a doboznyi elemben: Anya! Ne vegyétek el előlem az EGÉSZET!

A vaterán is belefuthatunk, ahol akár 1Ft-darabáron hirdették legutóbb. Megyek licitálok is pár sarokelemre.

 

2012. márc. 6. 14:28 - írta Vanesz

Kezdő vagyok az anyaságban. Amikor a nővérem a terhesség végén azt javasolta, vigyem el még a pihenőszéket IS, arra gyanakodtam, hogy csak szeretné kipaterolni a 60 négyzetméteres panellakásból, mondván nálunk úgyis elfér. Aztán egy kétségbeesett, párhetes pillanatban egyszer csak belekerült valahogy a baba...és csoda történt. A pihenőszék azóta az életünk része és így újra két kezem lett.

Hogy miért olyan remek találmány a pihenőszék?

Meleg, ölelően puha, picizug érzése van benne az újszülöttnek. Mivel többnyire hintáztathatóak, így igazán az anyaméh érzetét kelti számukra. (Vízzel azért ne töltsük meg! ;) )

Később a lakás bármely pontjára helyezhető, ahol figyelheti az eseményeket a baba, nem marad ki semmiből, mégsem kell folyamatosan a 2 cm-es körzetében lenni. Az anyának relax- , a babának pedig szórakoztató központ.

 

Két ellenérv terjedt el:

1. „Az én gyerekem nem szereti, nem marad meg benne.”

Én annak vagyok a híve, hogy a tanult viselkedések közül a gyerek azt fogja csinálni, amire a szülő megtanítja. Vagyis, ha időben(!), kitartóan és kedvesen kezdjük hozzászoktatni, megszereti. (Ezért használunk már 4 hónaposan járókát, holott még szó sincs kúszó-mászásról, de még felülésről sem.)

2. „Rosszat tesz a gerincének.”

Ha nem visszük túlzásba a használatot, akkor ez nem igaz. Naponta 1-2 óra (persze több részletben) a pihenőszékben, nem károsítja a gerinc görbületek megfelelő kialakulását a legkisebb korban sem. Figyelni kell természetesen arra, hogy milyen széket használunk, mert az újszülötteknek csak a vízszintesig dönthető a megfelelő.

A választást befolyásoló tényezők:

1. Váz, szerkezet

Egy talp és egy ülőrész a két fő eleme. A székek talpa többnyire hajlított fémcső vagy íves műanyag cső. Van olyan is, aminek a talpa teljesen egyenes. Az ülőrész általában puhára szivacsozott, de van, hogy egyszerű vászon anyag. Fontos szempont, hogy az ülőrész teljesen egyenes-e vagy íves, mély, kagylóformájú. Az utóbbi sokkal jobb a kicsiknek az ölelő érzet miatt és, mert nem tudnak könnyen kibillenni belőle. A támla általában több fokozatban dönthető (2-5 fokozat). Fontos szempont, hogy teljesen vagy majdnem vízszintesig dönthető-e és, hogy a legmagasabb fokozaton használható-e etetőszékként.

2. Szállíthatóság, biztonság

Elvárás, hogy a szék masszív legyen (gyerek nélkül ne fújja el a szél), ugyanakkor megfelelően könnyűnek is kell lennie a szállítás miatt. Megjegyzem, elég sokszor kell gyerekkel együtt emelgetni, így szempont az is, hogy van-e rajta heveder, ami segíti a hordozást. Érdemes teljesen összecsukott állapotban is megvizsgálni, mert ha megszereti az ember, hajlamos minden alkalommal elvinni a nagymamához, de még akár étterembe is a széket. Így nem mindegy, hogy 4 nagy dobozba kell berakni, vagy egyszerűen lapra lehet csukni.

A biztonsághoz nem csak a kagylóforma tartozik hozzá, hanem az íves talpon található fixáló elemek is. A fixálhatóság nélkül a baba igen könnyen fejrehintáztatja magát székestül. A székek többségén található biztonsági öv, pánt vagy kengyel, ezeket is érdemes áttanulmányozni. A talpon lévő csúszásgátlók még biztonságosabbá teszik a szerkezetet és a padló állapotát is védik.

3. Korosztály

Sok gyártó ráírja, hogy használható újszülött kortól, de a fentiek függvényében érdemes ezt mindig mérlegelni. 0-6 hónapig, 0-12 hónapig, 0-24 hónapig vagy akár még tovább is ültethető benne gyermek hosszú vagy rövid távon. Többnyire kg-okban is megadják a használati paramétereket.

4. Tisztíthatóság

Ha az anyaga pihe-puha, odavarrt plüssbársony, akkor megvan az esélye, hogy hamarosan foltokkal lesz tele. De ez persze babafüggő. Vannak levehető, mosható huzatok és olyan borítás is, amit könnyen le lehet törölni, ha valami baleset történt.

5. Hintázás

Na ez itt a lényeg kezdetben. Helyettesítheti ugyanis az éjjel-nappali karban ringatást. Lehet akár lábbal is hintáztatni - nálunk bevett gyakorlat volt, hogy beszélgetés, evés közben egyik lábbal valaki a széket hajtotta, mint egy varrógépet.

Ha automatizált módon szeretnénk hintázást előállítani, arra is számos lehetőség van. A gyártók ezeket hintának, hintaszéknek nevezik többnyire és nagy teljesítményű elemekkel működnek. Érdemes megnézni pontosan, hogy mi és hogyan hajtja a gépet, mert lehet hogy túl gyakran kell elemet cserélni ahhoz, hogy a megfelelő hintázás előálljon. A hintáztató szerkezeteken is szokott lenni fokozatállítási lehetőség és az egész egy konzolról irányítható, ami a szék oldalához vagy elejéhez van rögzítve.

Ha már nagyobb a baba súlya, a hagyományos fajta szék a sima rugdalózásától is hintázik. A mi székünk annyira finom szerkezetű, hogy még egy tüsszentésétől is beindul...ez elég vicces jelenet. Nem kell elektronika, a gyermek mozgása váltja ki a pihenőszék ringató, rugózó mozgását.

6. Extrák

Az ülőrészhez olykor fejpárna és szűkítőbetét is tartozik. Bár a párnát indokolatlannak tartom, a szűkítőbetét jó lehet, főleg, ha kezdetben újszülöttet szeretnénk tárolni benne.

Játékhíd is gyakran tartozéka a széknek, de van, hogy külön kell venni hozzá. Ez fél- vagy teljes íves, elöl keresztben vagy két oldalt párhuzamosan rögzített és millióféle dolog lóghat le róla. Van amiben egy komplett akvárium van, van ahol csak a tradicionális macik lógnak. Érdemes megnézni, hogy a gyerek, ha akarja (és ha mi akarjuk) eléri-e a játékhidat és mit tud kezdeni a rajta lévő kütyükkel.

A nagyon elvetemülteknek még számos kényelmi funkció áll rendelkezésükre, amivel a babákat egy wellness birodalomba repíthetik: különböző fények, több fokozatú rezgés, masszírozás, beépített hangszórón keresztül zene, anyai szívhang, tenger hullámai, folyó csobogása stb.

 

A cucc egyébként pihenőszék, pihenőágy, hintaszék és babafotel néven is fut, ezért ha valaki keresgél, ilyen irányba menjen. Nagy előnye a pihenőszéknek, hogy a babák kinövik még mielőtt lestrapálnák, így használtan is remek darabokhoz lehet jutni.

 

 

2012. márc. 4. 21:14 - írta Tukri

Hát sziasztok újra, csajok!Judit hívott, s én szívesen visszatértem erre a jó kis "baba-mama" oldalra, bár azóta babáink igencsak gyermekké váltak....

Elérkeztünk abba  a helyzetbe, hogy a gyerekek elég nagyok ahhoz, hogy apával végre kiszabaduljunk otthonról egy-egy estére "színházazni". Arra gondoltam, szívesen megosztanám veletek ebbéli élményeimet, hátha kedvet kaptok ti is ezekhez az előadásokhoz, illetve eszmét cserélhetünk egymást közt, azokkal akik már látták...

Elsőként egy a Nemzeti Színházban futó előadásról írok, ami szerintem tökéletes!!!:-)) Előre bocsánatot kérek, a kritika nagyon hosszúra sikerült, de mindent ki akartam írni magamból:-) A többit majd rövidebbre veszem....

Kovács Márton - Mohácsi István - Mohácsi János:

Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe

Az első felvonást végigbőgtem, a másodikat nevettem, a harmadikon szorongtam. Röviden így foglalhatnám össze, milyen hatással volt rám az Egyszer élünk…című előadás, amit a egy hideg téli vasárnap délután néztünk meg a Nemzeti Színházban. Egy biztos: nem emlékszem, mikor volt utoljára ilyen katartikus élményem prózai színházban.
„Tudod fiam, mi kulákok voltunk…Éjt nappallá téve dolgoztak a szüleim..ugyanúgy, mint a napszámosok….mindenünket elvették: a földet istállóstul, gazdasági épületestül, a jószágokat, a házat, a bútorokat...Az édesapámat anyám jól felöltöztette, a legmelegebb kabátját adta rá, de hallottuk, hogy pár nap után már el kellett adnia, hogy élelem után jusson….Egy társa jött vissza, ő mesélte:  apa egyik este leült az ágyára, reggel már nem ébredt fel….Nagymamáékat kitelepítették Németországba…Az volt a szerencsénk, hogy nálunk tiszteket szállásoltak el, akik azért nem mertek hozzánk nyúlni: amikor az egyik fiatal molesztálta anyádat, egy idősebb tiszt leállította…”
Nem, ezek nem az előadásból kiragadott részletek, hanem sváb, katolikus, kulák (milyen „besorolást”hagytam még ki…) nagymamám történetfoszlányai….Most értettem meg igazán, miért mesélt ezekről az időkről -unszolásom ellenére is- ilyen keveset. Hát ki akar erre emlékezni, feltépni folyton a sebeket? Azt hittem, neki is könnyebb, ha kibeszéli, de most már tudom, hogy ezt nem lehet…ez annál sokkal-sokkal nagyobb nyomot hagy a lélekben, testben, szellemben…
Bocsánat a kitérőért, csak hát az előadás kihozta belőlem….A beharangozókhoz („..igaz történeten alapuló darab szerelemről, hazaszeretetről, vakhitről, a XX. századi Magyarországról. Ahol egy rózsaszál szebben mesél, ahol az élők emlékeznek, ahol a haza még Tündérországnál is szebb, és ahol a hihetetlen mindig valósággá válik. Ahol élned, halnod kell – kivéve, ha az ország vagy más ország diktátorai másképp döntenek.”) képest számomra sokkal konkrétabban jelent meg az előadásban az orosz megszállás, a kihurcolások, a gulág borzalma, a kommunizmus rémuralma…a népirtás -legyen az holokauszt vagy kényszermunka-tábor- értelmetlensége. Kényes témák, a legtöbbször szerintem nagyon elfutnak egyik, vagy másik végletbe…de itt annyira tökéletes egyensúlyban volt minden….Nem szájbarágósan, nem eltúlozva…inkább „csak” a mindennapok szintjén, reálisan  (persze a színházi felnagyításon túl) megmutatva.
Édes (nem tudom más szóval kifejezni az érzést…) momentum volt számomra a humor állandó jelenléte. Állandó jelenléte, és tökéletes aránya: mindig feloldotta a majdnem feloldhatatlant…. A falu színjátszó körének bájos készülődése, lelkesedése a János vitéz előadása kapcsán, a táborban lévő falusiak „szerencsétlenkedése” az élet-halál harcban, a szabadulás küszöbén, és végül a „tanok” nevetséges jellegének kijátszása…
A színészek játékának, az állandó színpadi jelenlétüknek, meg még sok mindennek köszönhetően gyönyörűen „felvázolódtak” a karakterek, jellemek, életutak. Nem voltak „kihagyott”, elfelejtett részletek, amik hiteltelenné és sántává tehették volna az előadást. A színészek közül nem igazán tudnék kiemelni senkit, aki klasszisokkal jobb vagy rosszabb lett volna a többieknél. Annyira együtt volt a csapat (mind fizikailag, mind „fejben”), annyira jó volt a játékuk ritmusa, hogy minden egyes szereplőt kicsit megszerettem, megutáltam, szántam, és kíváncsi voltam valamennyiük további sorsára.
És gyönyörű-gyötrelmes-kellemes volt az élőzene, aminek műfaját sajnos abszolút –hozzá nem értőként, csak élvezőként- nem tudok beazonosítani (talán jazz és világzene…). És ugyanilyen sokat adó, hiteles volt a díszlet, aminél megint csak az arányosságot tudom a leginkább kiemelni: az első felvonás túlzsúfolt, szinte zavaróan giccses (pedig az egy lerombolt, kifosztott zsinagógát jelenít meg) díszletétől kezdve a „letisztult”, szürreális, „vonalas” táboron át a szürke, depresszív, önkényuralmi jelképekkel teletűzdelt díszletig. Mindhárom felvonás hangulatát meghatározta már a díszlet, amint felment a függöny.
Mindenképpen nézze meg, aki még nem látta! Ja, és a közel 4 óra előadáshossztól nem kell megijedni! Nem érezhető az idő…egyszerűen megáll!

Szereposztás és egyéb infó:

http://www.nemzetiszinhaz.hu/eloadasok/index.php?list=actual&performance=154

 

2012. márc. 3. 7:34 - írta T-eszter

Az ajándékozós ünnepek mindig egyfajta gyomorgörcsöt váltanak ki belőlem. Egyrészt megvennék én bármit a kölköknek, hogy örüljenek, másrészt fáj a szívem pénzt kiadni haszontalan kacatokért.

Így aztán ilyenkor nyakamba veszem a várost és a netet, hogy kicsikarjak még 1-2 új (de azért hasznosnak tűnő) játékot. Így akadtam rá 1-2 éve a Bolyongolyóra. Idézem:

"A Bolyongolyó - magyar szabadalom alapján készített formatervezett, modul-rendszerű golyópálya-építő játék - mind elvét, mind kivitelezését tekintve világszínvonalú."

És tényleg. Teszteljük már egy ideje, de az anyaga strapabíró, nincs gagyi érzet, amikor kézbe veszed és még a szülőként is nagy kihívást jelent, amikor a gyerek rábök 1 képre: EZT építsük fel. Pedig térlátásért nem kell ám a szomszédba menni :)

Alapvetően egy legóhoz hasonló elvű (de azzal nem kompatibilis) építőjáték, ahol egy golyó útvonalát kell megtervezni és megépíteni. Bármeddig bonyolítható, üveggolyókkal is remekel. Elég összetett, mert fontos a sebesség, a kanyarok elhelyezkedése, ha nem akarjuk, hogy a golyó kiugorjon a pályáról.

Különböző méretű kiszerelésben kaphatóak, nekem egyedül az árával van bajom. Hangyányival drágább, mint amit én jónak éreznék, de azért nem sajnálom rá a pénzt. Mert jó...

2012. márc. 3. 7:13 - írta T-eszter

Az Élet mostanában folyton erre a blogra mutogatott nekem, amit olyan lelkesen írogattunk pár évvel ezelőtt. Aztán - bár volt kis rendszeres olvasógárdánk - lassan abbamaradtak az írások.

De most!

Újra életet lehelünk a kis virtuális teszteldénkbe két új lelkes íronkkal, akik remélem hamarosan bemutatják maguk magukat :D

2010. okt. 19. 9:56 - írta Fel-mary

Kodály nemzete vagyunk – ezért a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Tudják ezt a tudósok is, ezért azt mondják, hogy a klasszikus zenék hallgatása már magzati korban pozitív hatással van a babára, sőt, később a terhesség során hallgatott zenék akár meg is nyugtathatják a kicsit. Ezen az ötleten elindulva alkotta meg a designer Kucsera Péter és a Geppetto Stúdió a Pocakzene mp3 lejátszót, amellyel idén elnyerték a Magyar Formatervezési Díjat is. Maga a termék nem egyedülálló, hiszen a kismamák számára rengeteg hasonló cucc készült, de a termék különlegessége a minden eddiginél praktikusabb és tetszetős megoldás, amivel a designer előrukkolt. A lényeg ráadásul a baba és a mama közös zenei élménye – vagyis ami a lejátszóban szól, azt „hallgatják” mindketten.

A Pocakzene készülék valóban nagyon egyszerű, és egyszerűségében szép. Egy korong alakú mp3 lejátszót kell a hasra helyezni, majd egy karikával rögzíteni a trikóhoz-blúzhoz, így gyakorlatilag észrevétlen marad a ruha alatt. A lejátszási lista alapból klasszikus zenét tartalmaz, mivel a kutatások szerint ez a fajta muzsika van a legjobb hatással a babára, de az anyuka tölthet rá más típusú számokat is – igaz, ez esetben a gyerek kimarad az élményből.

A terméket elsősorban az amerikai piacra szánják – halkan jegyzem meg, nem ok nélkül. Mert valóban szép, és minden bizonnyal van is abban valami, amit mondanak, de nekem megint egy „hogyan húzzunk le még többet a kismamákról” érzetem van. Idealista elsőterheseknek ideális, meg aki komolyzene-rajongó, de nekem formatervezési díj ide, vagy oda, maradunk inkább az ingyenes Petőfi Rádiónál.

A formatervezési díjas termékek (amelyek között jópár tényleg korszakalkotó találmány is van) a Néprajzi Múzeumban tekinthetőek meg.

2010. aug. 26. 20:51 - írta T-eszter

Ezer éve készülök erről írni, mert agyrém. De tényleg.

Két poronty közt 22 hónap van és mivel a kicsi 8 hónaposan már konstans üvöltéssel jutalmazta, ha be merészeltük tenni az autóba, így gondoltuk nosza neki, gyerekülésprojekt 2.0. Start!

Elsőre egyszerúnek tűnt a feladat. Kicsi megkapja Nagy ülését, ő meg újat, következő kategóriásat, 15-36kg kategória. Ki is néztem vagy 5 márkát a már korábban is említett testberichte.de, valamint az ADAC tesztoldala alapján. Első helyen a Cybex Solutions állt, így elmentünk a legközelebbi Brendonba felmérni a terepet. Sima ügy.

Há-hááá, amíg Nagyot bele nem akartuk tenni az ülésbe, amikor is a 3 pontos övtől heveny sikítófrászt kapott. Ráadásnak kiderült, hogy annyira még nem is jó neki az ilyen megoldás, mert nem elég magas hozzá. Továbbá ebből simán kibújik és kettőfél évesen még nem nagyon lehet csak észérvekkel helybenmaradásra bírni és végül pedig az 5 pontos öv még akkor is biztosabbnak tűnik, mint a "felnőtt" verzió.

Oké, gondoltuk, akkor vegyünk Kicsinek egy 9-36kg-os valamit és majd ha Nagy kinőtte a mostanit (ami még 18 kg-ig üzemképes), akkor beruházunk, ha kell még egyátalán. Következő bukta, az ilyen tágabb kategóriájú ülések mind igen gyengén muzsikálnak a teszteken 1-2 kivételtől eltekintve.

Egyik ilyen kivétel a Cybex Pallas, aminek egyedi megoldása a 3 pontos gyerek előtti elvezetése egy párnában, melynek célja a kölök előrebukásának tompítása. Irtó jó teszteredmények, látványos animációval támogatott marketing, kipróbálva szörnyen unszimpatikus megoldás. Mert ez a lefejelődolog nem kiegészítés az 5 pontos öv mellé, hanem ez maga a szerkezet, ami helyéntartja a gyereket, aki így pl a kezeit abszolute nem tudja használni. Sztem.

Másik kivétel (és végül a befutónk) A Concorde Trimax-a, ami azért 9-36kg-os kategória (és ADAC győztes valameylyik évben), mert amikor váltani kell (és elhagyni az ötpontos rendszert), akkor kell venni egy új hátlapot. Mi ebben a jó? Annyi csak, hogy a baby-outletben ez a cucc 25-29e között mozog, majd az új hátlap lesz egy újabb 20e körüli tétel (vagy vesz az ember egy másik, nagyobb kategóriásat, amik már nem annyira drágák, mint a kisebb gyerekeknek valók). Gobdoltunk arra is, hogy egy újabb Römer Britaxba is beruházunk - amivel nagyon elégedettek voltunk - de az úgy 60e körül muzsikál és a Nagy úgy egy éven belül valszeg kinőné a sajátját. Persze kinövi majd a Concorde-ot is, de harmadannyiért ;)

Aki belekezd a gyereküléstidenekem! vesszőfutásba, legyen nagyon felkészült, mert az eladók sajnos sehol sem voltak maximálisan azok. A tesztoldalak szerintem elég jó alapot adnak (ha valaki nem tud németük, elég a pontozást néznie. Figyelem! Az 1,0 a legjobb, nem az 5,0). Érdemes összeírni a megnézendő fajtákat, elmenni a Brendonba - ahol nagy a választék és kipróbálni. Utána, ha vannak befutójelöltek lehet alternatív megoldásokat keresni. Mi egy nagykereskedőtől vettük a Römert, aki akkor még olcsótt volt és a neten leltünk rá, lehetett alkudni az árból, vagy drágább huzattal elvinni, ha jól dumáltunk ;) Használt ülést venni szerintem kockázatos, de ha mégis úgy tesz az ember, akkor le kell venni a huzatot és alaposan átbogarászni, hogy mindenhol ép-e a hungarosel meg a műanyag rész. A baby-outletben is elég jó áron futnak ezek, pláne ha nem trendi darabokkal is beérjük.

Végezetül itt egy cikk, aki a gyerekülés forgalmazókat vette górcső alá a teljesség igénye nélkül.

2010. aug. 16. 6:03 - írta T-eszter

A digitális fotógépek világában már nem kell aggódni a kattintásszám miatt, így ha van olyan gépünk, amit nem sajnálunk annyira, érdemes a gyerek kezébe nyomni, had lövöldözzön vele. Az én kettőfélévesem már biztos kézzel kezeli az elsütőgombot és már többször nem lóg bene az ujja a képbe, mint ahány bőrszínű homályos kitakarást ábrázoló fotó készült. Élvezi, ahogy villog a vaku - mi mondjuk kevésbé, amikor 5 centire az arcunktól teszi mindezt.

A fotókat visszanézve nagyon jól szórakoztunk. Egyrészt teljesen új nézőpontból láthattuk viszont a világunkat és a szomáinkat (nem is biztos, hogy egyből felismertük mi hol készült), másrészt soha őszintébb fotók még nem készültek rólunk. Mert ki figyel oda egy kis törpe kattogtatására? Nos érdemes, mert az eredmény mindenképpen vicces lesz :D

2010. aug. 15. 5:55 - írta T-eszter

Bölcsésztanár itt járt és ajánlja figyelmünkbe :)

A Budapest-Komárom útvonalon fekvő, autópályán 1 óra alatt megközelíthető Tatára mindenképpen érdemes bekukkantani akár egy napra is. Nem véletlen, hogy a vizek városának nevezik, mert az Által-ér keresztbe-kasul szeli az egész várost, táplálja a tavakat, a vár körüli vizesárkot, és a helyi patakokat. Csodálatos zöld, tiszta a vize.

A város két tava közül az Öreg-tó a fő attrakció, mert szépen körül lehet sétálni. Kánikulában fürdeni is szoktak benne, de főleg horgászatra használják. Partján fekszik az angolkert, ahol a műromok, a platános, és a kis gyalogösvények vonzzák a szemet és a lábat. És persze a tatai vár, amit nagyon szépen helyrehoztak: működik benne a fél óra alatt körbejárható múzeum, teraszán pedig egy kávézó, ahonnan látni az egész tavat.

Kb. kétóránként jár körbe az egész városban a kisvonat, amit kisgyerekekkel kifejezetten érdemes kipróbálni, mert így különösebb erőfeszítés nélkül szépen meg lehet nézni az egész várost, és akkor még marad idő a hajókázásra is: az Öreg-tavon az Ajtony nevű kishajó viszi körbe az utasokat húszpercenként.
Tavasztól őszig rengeteg program várja a turistákat: májusban a Patara, amikor történelmi fesztivál keretében törökök ostromolják a várat (persze nem tudják bevenni), júniusban a Tatai Sokadalom és a Víz-Zene-Virág fesztivál, augusztusban a  Porcinkula nevű búcsú és a Barokk fesztivál, októberben az Öreg-tó vizét leengedik és a halakat lehalásszák, ez a Tavi Nagyhalászat halászlé-főzéssel meg miegymással, illetve novemberben a Vadlúd Sokadalom.

Azt hiszem, Tata is ugyanolyan jó kis hétvégi program, mint az összes magyar ékszerdoboz-városka. Nekünk azért volt különleges, mert a keresztapámék laknak ott, és én utoljára 25 éve voltam náluk. Két kicsi gyerekkel még nyűg se volt ide-oda menni, mert egyszerűen olyan sok érdekesség volt, hogy teljesen lekötötte őket, délutáni alvás nélkül is jól kibírták.

2010. júl. 29. 12:04 - írta Fel-mary

Rossz időben a Balaton-felvidék ezeregy programot kínál. Mi olyan programot kerestünk, ami 2 évestől 99 évesig élvezhető, nem túl hosszú és nem kell érte túl messzire menni, mivel azt sem szeretjük, ha a gyerek aztán a babakocsiban, vagy az autóban kénytelen aludni. Olyankor ugyanis nem piheni ki magát rendesen, aminek persze mi látjuk kárát…

Zánkáról szerencsére egy csomó célpont karnyújtásnyira fekszik, úgyhogy mi a tapolcai tavasbarlangot vettük célba. Tapolca amúgy is egy gyönyörű kisváros simán begyalogolható belvárossal, külön öröm pedig, hogy a Lányunk oda van a barlangokért (miért? senki sem érti).

A barlanghoz jól elnavigálnak a táblák, a parkolásért természetesen minden nap csengetni kell, de korán reggel érkezvén parkolóhely még dögivel volt. Rossz idő lévén számítottunk rá, hogy az egész Balaton itt lesz majd, ez reggel még ok volt, de amikor indultunk haza, már tényleg tömeg volt. Ennek igazából a csónakoknál volt jelentősége.

A tavasbarlangban ugyanis az az érdekesség, hogy a föld alatti járatokon végig lehet csónakázni. Ez benne van az 1000 Ft-os fejenkénti belépőben, sőt, tulajdonképpen ez a lényeg az egészben. A gyalog bejárható rész ugyanis alig nagyobb egy panellakásnál. Persze, az is érdekes, de csónakázni 20 méter mélyen kristálytiszta vizű tavacskán azért mégiscsak nagyobb kunszt.

A csónakra elég sokat kellett várni, úgyhogy képzelem, mi lehetett azoknak, akik 11 körül érkeztek: akkor a sor ugyanis már az utcán állt. Kicsit tartottam a borulástól, mert mentőmellényt persze nem adnak, de a csónak olyan stabilnak bizonyult, hogy ez végül is nem zavart egyáltalán. Evezni nem nagyon kell, mert gyakran csak akkor a járat, hogy kézzel elérhető a barlangfal, sőt, van, ahol lehajolva, evezőt behúzva fértünk csak el. Maga a csónakkal bejárható rész sem túl hosszú, viszont nagyon szép. Kicsit zavaró volt, hogy előttünk-mögöttünk is csónakáztak, de ugye rossz időben nagy a tömeg.

A kb. 1-1,5 órás program után pedig begyalogoltunk a Malom-tóhoz, ami szintén nagyon szép, és mellette egy jó kis játszótér is található. Délelőtti programnak ideális – persze hazafelé a gyerek elaludt a kocsiban.

2010. júl. 26. 9:57 - írta Fel-mary

Annyira sűrű volt eddig a nyár, hogy még egyetlen hétvégét sem tudtunk hármasban tölteni, és mivel a munka-bölcsi-kánikula kombó igencsak kikészítette az idegeinket, alig vártuk már mindhárman, hogy egy rövid hétvégét töltsünk a Balatonnál.

Ha Balaton, akkor északi part. Ha északi part, és gyerek, akkor Zánka. Hogy miért? Mert pár éve voltam ott, és egész kulturáltan néz ki az egykori úttörőtábor, az árak pedig barátiak. Csak sajnos két dolgot nem vettünk figyelembe: a hétvégi lovas-fesztivált és az emiatti teltházat, illetve az időjárást, ami jó magyar szokás szerint kicseszett velünk.

Nagy általánosságban a Zánkai Gyermeküdülő családdal is ideális helyszín a nyaralásra. Maga a létesítmény –annak, aki nem táborozott ott gyerekkorában- óriási parkosított területen fekszik, saját, szépen rendbe tett és karban tartott hatalmas stranddal, ahol van pancsoló, és a mélyvíz is csak 1,5 m. Rengeteg fa, homokozó, játszótér, gyerekzsivaj és móka-kacagás, kis retró hangulattal fűszerezve, de annak, akik szép emlékeket őriznek a nyolcvanas évek végéről, még jól is eshet ez a fajta feeling.

A mi problémánk – az időjáráson túl – a szállás volt. Eredetileg ugyanis egy másik időpontban mentünk volna, az ún. téli-lakba, amit nemrég újítottak fel. Sajnos a lány lebetegedett arra a hétvégére, így eltoltuk a nyaralást, erre a bizonyos fogathajtós-teltházas hétvégére, amikor is a téli-lakok már nem voltak szabadok, így a nyári lakok egyikében kaptunk helyet… hát ez az a bizonyos gyerektábor-részleg, a férjem szerint ő 20 éve épp ugyanebben az épületben, ami épp ugyanígy nézett ki, táborozott. Igaz, mi most a „tanári” szobát kaptuk, ami annyival jobb volt a „sima” gyerekrésznél, hogy két ágy volt benne, meg tusoló és WC, de ez volt aztán az instant 80-as évek… gyerekkorom legszebb nyara, igaz, ezt valahogy kihagytam volna. Mondjuk, tiszta volt, és olcsó, a gyereket meg marhára nem zavarta a dolog, ő vígan motorozott fel-alá a parkban. Egyébként kibírható lett volna a dolog, csak az esti ricsajozást viseltük mi, vén kecskék rosszul, úgyhogy hisztis tanítónéni módjára le is teremtettem pár óbégató tinit. Rendesek voltak, mert elhúzták a csíkot…

A helyszín egyébként gyerekkel elég sok programot kínál. Már említettem a játszóteret és a motorozási lehetőséget (ha visztek motrot, persze), de lehet kerékpárt bérelni, és mondanom sem kell, hogy a Thomas-os vidámparki kisvonat micsoda mennyei boldogság egy kétévesnek. Az állandó hadi-jármű kiállítás is érdekes volt, igaz, inkább apának. A rossz idő miatt strandolni csak egyszer tudtunk, a víz egyébként elsőrendű volt, de a többi napon kirándultunk – én nem is emlékeztem, hogy ilyen szép a Balaton-felvidék.

Kicsit félresikerült hétvégénk után úgy döntöttünk, hogy idén nyáron még egyszer eljövünk, jobb időben és jobb szállást választva, mert gyerekkel egyébként ideális a helyszín. Tehát kis pénzből kicsit retró, de azért ha belegondolok, azért anno micsoda nagy beruházás volt létrehozni ezt az üdölőkomplexumot, ami minden bizonnyal rengeteg gyereknek tette lehetővé a balatoni nyaralást. Ma már ilyen beruházások nincsenek, ami azért igazán kár.

Végül integettünk a Zánkamanónak egy „viszlátot”, aki –a nagy szél miatt- visszaintegetett…